Bemutatkozás
Köszöntjük azokat az NJSzT tagokat, akik szakmájuknál, beosztásuknál, érdeklődésüknél fogva a Gazdaság-informatikai Fórum tagjaiként tevékenykednek, S természetesen köszöntjük az érdeklődő Olvasót, legyen a szakma nagy öregje, vagy most iskolába-egyetemre járó jövendőbeli informatikus.
Ez a website egy szokásos kapcsolattartási lehetőség tagjaink és rendezvényeink iránt érdeklődők között, ugyanakkor a támogatási lehetőségek lecsökkenése miatt a nagy hagyománnyal rendelkező magyar-angol nyelvű folyóiratunkat, a GIKOF/SEFBIS Journal-t is szeretnék megújítani ezen a felületen. így lehetőség lesz munkaanyagok, tudományos és alkalmazástechnikai beszámolók közlésére digitális formában is, s reméljük, hogy ezzel a megoldással még több szakembernek adunk megszólalási lehetőséget.
2024-ben, immár 20. alkalommal tartjuk meg éves Országos Gazdaságinformatikai Konferenciánkat. A konferenciafelhívás megtalálható itt:
Kérjük, olvassák el a szakmai szervezet Küldetés-nyilatkozatát, s jelentkezzenek ötleteikkel, javaslataikkal, hogy a hazai, lassan már évtizede alakulóban lévő, gazdasági-informatikával foglalkozó vállalati és oktatási közösség erőteljesebben hallathassa hangját ebben az új szakmai ágban.
Jó böngészést kívánunk önöknek a szervezet Elnöksége nevében.
Az elmúlt 20 év munkáját összefoglalva megtalálhatják ezen a linken.
GIKOF-SEFBIS folyóiratcikkek
A GIKOF-SEFBIS Journal magyar és angol nyelvű publikációi letölthetők PDF formátumban.
OGIK 2024 Konferencia
Az OGIK-ISBIS 2024 konferenciát 2024 november 8-9 között tartjuk Győrben a Széchenyi István Egyetem szervezésében.
Letölthető programfüzet: ide kattintva!