OGIK 2024 Konferencia
Konferenciafelhívás
XX. OGIK Országos Gazdaságinformatikai Konferencia
„A Mesterséges Intelligencia szerepe és hatásai”
2024. november 8-9, Győr, Széchenyi István Egyetem, Mgmnt Campus
A GIKOF Szakosztály (Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Gazdaságinformatikai Kutatási és Oktatási Fórum) immár huszadik alkalommal szervezi meg az évente nagy érdeklődéssel kísért konferenciáját. Az idei rendezvény különös jelentőségű, hiszen nemcsak jubileumot ünnepelünk, de a jelenlegi helyszín és a rendezőintézmény egyben bölcsője, elindítója is annak az OGIK konferenciasorozatnak. amelynek célja, hogy lehetőséget biztosítson a hazai és a külföldi szakembereknek, egyetemi kutatóknak, doktoranduszoknak, ipari szereplőknek és fejlesztőknek a témához kapcsolódó munkák bemutatására, vélemények ütköztetésére, kutatói hálózatok építésére, az üzleti szféra és az oktatás kapcsolatának erősítésére, a hasznos eszmecserére.
2003-ban a GIKOF elnöksége az NJSZT Győri Szervezetével, valamint a Széchenyi Egyetem Informatika Tanszékével közösen első alkalommal szervezte meg a gazdaságinformatikai kutatások fórumát, a témák megvitatását célzó konferenciáját. A hazánkban ekkor még alig ismert, elfogadott multidiszciplináris témájú rendezvényre a következő években már külföldi előadók is jelentkeztek, így kiváló lehetőség nyílt a nemzetközi eredmények megismerésére és a személyes kapcsolatok bővítésére. Győr gyakorlatilag 10 éven keresztül, egészen 2013-ig adott otthont az OGIK konferenciáknak. A X. konferencia mérföldkő is volt egyben, amelyen a GIKOF-Elnökség úgy döntött, hogy mutatkozzon be több intézmény is, és a továbbiakban minden évben másik helyszínen, mások is kapjanak lehetőséget a konferencia szervezésére. Első lépésként megalapítottuk az „OGIK Vándortrófeát”, amellyel azóta minden rendezőintézmény, így a: BCE, DUE, PE, PTE, BGE, MFE a szervezést követő egy éven keresztül büszkélkedhetett. Nagy megtiszteltetés és öröm, hogy idén a konferencia visszatér a gyökereihez, és csak a résztvevőkön múlik, hogy egy jó hangulatú, sikeres és eredményes rendezvényünk legyen.
A Programbizottság témajavaslatai, de az előadók az alábbiakon kívüli saját kutatásaikkal is pályázhatnak:
- a Mesterséges Intelligencia (MI) szerepe, hatása, etikai vonatkozásai a különböző kutatási, alkalmazási területeken.
- ICT az iparban: termelés-, gyártásoptimalizálás, termelésmenedzsment, innováció- és termékfejlesztés
- új trendek, megváltozott és megnövekedett ICT igények és elvárások
- korszerű, hatékony alkalmazásfejlesztési megoldások: modellezés, vizualizáció, technológiák, technikák, és eszközök
- kiemelt fókuszban az adat- és informatikai biztonság – megoldandó problémák, veszélyek, kockázatok
- nagy adatmennyiségek (BigData) kezelése, feldolgozása és elemzése – problémák, megoldások
- korábbi fejlesztések korszerűsítési, átdolgozási igénye, új technikai és technológiai megoldások, mobiltechnológiák
- generatív MI-technológiák üzleti alkalmazása
- ICT és MI az soktatásban, ismeret- és tudásszerzés
Hallgatói szekció, amelyben a TDK-munkát végző hallgatók és a doktoranduszok bemutathatják kutatási eredményeiket
Információk a regisztrációval, előadás-bejelentéssel kapcsolatban:
- Regisztráció és az absztraktok beküldése: https://easychair.org/conferences/?conf=ogik2024.
- A tervezett előadásról egy maximum 4.000 karakteres absztraktot kell benyújtani magyar vagy angol nyelven, amelyet az EasyChair rendszerbe kell feltölteni .pdf formátumban. (az előadást a konferencián az absztrakt nyelvén kell megtartani).
- Az absztraktok elfogadásáról és a szekcióba-sorolásáról a Programbizottság dönt. Az absztrakttal szemben támasztott részletes formai követelmények a konferencia honlapján találhatóak: https://gikof.njszt.hu/gikof_konferencia.
Fontosabb dátumok:
- 2024. október 20. absztraktleadás határideje, az EasyChair konferenciaszervező program ekkor zár, további jelentkezés előadás tartására nem lehetséges! ez a dátum egyben a kedvezményes díjú regisztráció jelentkezés határideje is
- 2024. október 25. szerzők értesítése az előadás elfogadásáról
- 2024. november 8–9: konferencia; Győr, SZE
Regisztrációs díj, amely magában foglalja az OGIK’2024 konferencián való részvétel szervezési költségeit, a fogadás, a pénteki és szombati ebédek, a kávészünetek és a kiadvány költségeit, valamint a konferenciával kapcsolatos, jogszabályban előírt járulékokat:
Kedvezményes díj okt. 15-ig
- Üzleti szféra: 45.000 Ft
- Oktatók, kutatók: 35.000 Ft
- Hallgató / PhD hallgató, nyugdíjas: 20.000 Ft*
Díj kedvezmény nélkül
- Üzleti szféra: 50.000 Ft
- Oktatók, kutatók: 40.000 Ft
- Hallgató / PhD hallgató, nyugdíjas: 25.000 Ft*
* Ezen részvételi díj igénybevételéhez a jelentkezőnek igazolnia kell a hallgatói / doktorandusz/ nyugdíjas státuszát!
A rendezvény szervezői
A konferencia Programbizottságának elnöke: Kosztyán Zsolt (Pannon Egyetem, Veszprém), társelnökei: Raffai Mária valamint Kovács Katalin (Széchenyi István Egyetem, Győr). A konferencia Szervezőbizottságának elnöke Erdős Ferenc (Széchenyi István Egyetem, Győr), aki szervezési és technikai kérdésekkel kapcsolatban egyaránt az érdeklődők rendelkezésére áll az erdosf@sze.hu email-címen.
Program Bizottság
elnök:
- Kosztyán Zsolt Tibor, GIKOF, Pannon Egyetem
társelnökök:
- Kovács Katalin, Széchenyi István Egyetem
- Raffai Mária, GIKOF, Széchenyi István Egyetem
tagok:
- Borbásné Szabó Ildikó, Budapesti Corvinus Egyetem
- Dobay Péter, Pécsi Tudományegyetem
- Erdős Ferenc, Széchenyi István Egyetem
- Gábor András, Budapesti Corvinus Egyetem
- Honfi Vid Sebestyén, Milton Friedman Egyetem
- Kő Andrea, Budapest Corvinus Egyetem
- Kruzslicz Ferenc, Pécsi Tudományegyetem
- Lengyel Péter, Debreceni Egyetem
- Szabó László, Budapesti Gazdasági Egyetem
- Szabó Zoltán, Budapesti Corvinus Egyetem
- Tóth Ferenc, SUBITO AG.
Szervezőbizottság
elnök: Erdős Ferenc (SZE)
tagok:
- Németh Richárd
- László Lili Katalin
- Hajdu Csaba
- Magda Donát a hallgatók képviseletében
Letölthető jelentkezés lap: Ide kattintva
A konferencia honlapja: https://it.sze.hu/ogik
Program: https://gikof.njszt.hu/programtervek, letölthető innen.
Programfüzet és kivonatgyűjtemény: ide kattintva
GIKOF-SEFBIS folyóiratcikkek
A GIKOF-SEFBIS Journal magyar és angol nyelvű publikációi letölthetők PDF formátumban.
OGIK 2024 Konferencia
Az OGIK-ISBIS 2024 konferenciát 2024 november 8-9 között tartjuk Győrben a Széchenyi István Egyetem szervezésében.
Letölthető programfüzet: ide kattintva!